Scars (part 5.)

-Állj! Louis, egy szót se értek. Mondd el még egyszer, de lassan! Szóval, ki volt az?
-Épp ez az, hogy fogalmam sincs. -csapott az ágyra maga mellé tehetetlenül, és még mindig zokogott.-Nem emlékszek rá... Arra se, hogy valaha egyáltalán találkoztunk.
-Jól van, nyugodj meg! Nem hiszem, hogy ilyet tettél volna, bárki is legyen az aki mondta...-törölte le a fiú könnyeit a göndör, aztán felállt, és a kezét nyújtotta neki.-Gyere, mossuk le a vért, mielőtt olyan lesz a takaród is, utána meg segítek feltakarítani, hogy ne kelljen magyarázkodni. Jó?-Louis csak lassan bólintott, de nem mozdult.-Gyere, mielőtt valaki meglátja!-ismételte meg Harry kedvesen, és megfogta a másiknak a kezét. Lou felkelt a helyéről, és elindult az ajtó felé, ő pedig felvette a fehér kendőt az ágyról, és utána ment.
-Minden oké?- sietett oda Louishoz, mikor meglátta, hogy az pár méterre az ajtótól, a falnak támaszkodva fogja a fejét, a kérdésre pedig csak kicsit megrázta azt.
-Nem vagyok valami jól...
-Azt igazából nem is csodálom.-vágta oda  a göndör kicsit indulatosabban.-Szinte semmit nem eszel, jóformán csak a gyógyszereken élsz, meg ráadásul ilyenekkel rontod még jobban a helyzetedet.-szidta le.-Nem lesz jó vége!
-Sajnálom.-nyögte a kisebb, és közben összehúzta magát, mert a folyosón 2 fiú közeledett feléjük, rajta pedig csak egy vékony, fekete póló volt, ami miatt kiszolgáltatottnak érezte magát, nem beszélve arról, hogy biztos volt benne, hogy a szokásosnál is rosszabbul néz ki.
-Ne tőlem kérj bocsánatot, mert magadat bántottad! Meg akarsz halni?-folytatta a másik, mert nem vette észre a közeledőket. Bár azok csak épphogy egy pillantást vetettek  rájuk, aztán továbbhaladtak, Louisnak mégis rosszul esett, hogy Harry előttük szidta le, bár teljesen igazat adott neki. Megint egy könnycsepp gördült le az arcán.-Ne.. ne csináld ezt!-szólalt meg megint Harry, de most sokkal lágyabban.-Bocsánat, én nem akartalak megbántai, csak nagyon aggódok érted.- vallotta be lesütött szemekkel.
-Nem baj... igazad van...-mondta, és a göndörbe kapaszkodva megint elindult. Harry még most is meglepődött, hogy milyen vékony, ahogy átkarolta a derekát, hogy minél jobban segíthessen neki. Mikor beértek a fürdőbe, egyből a csaphoz irányította a fiút.
-Segítsek lemosni?
-Nem, megoldom.-válaszolta, és megnyitotta a vizet. Ahogy alátartotta a kezét, hangosan felszisszent, de eszében sem volt elhúzni onnan, csak lehunyta a szemét, és egy kis időre hátrahajtotta a fejét.
-Mivel csináltad? Elvették a pengédet, nem?-kérdezte Harry a zuhanyfülkének támaszkodva, miközben Louis minden mozdulatát figyelemmel követte, amint megszabadította az alkarját az itt-ott már száraz vértől.
-Volt még egy. Azt hittem már rég nincs meg, de valahogy a kezembe akadt, és amúgy a borotvából se lett volna nehéz kiszedni, csak el kell törni a műanyagot....
-Ugye tudod, hogy ez nem megoldás?!
-De legalább egy pillanatnyi enyhülés.-sóhajtotta Louis megtörten, miközben megtörölte a kezét, aztán megfordult a göndör felé, és nekidőlt a mosdókagylónak.
-Attól még nem csinálhatod...-nyújtotta át a kendőt a fiatalabb.
-Megcsinálod?-kérdezett vissza Lou, Harry pedig azonnal ellökte magát az eddigi helyétől, és elé lépett majd visszavette a kezéből az anyagot.
-Meg, de abba kell ezt hagynod. Kérlek! Nagyon megijesztettél... Ígérd meg, hogy nem csinálod ezt még egyszer...-kérte, miközben a helyére tette a kendőt, és bekötötte. Louis csak bólintott válaszul, de nem nézett fel.-Louis, légyszíves nézz rám!-emelte meg a fiú fejét óvatosan, és mélyen a szemébe nézett.-Megígéred?
-Megígérem.-mondta ki végül kis hezitálás után alig hallhatóan, de őszintén, és elszántan. Ha más ilyesmit kért volna tőle valaha is, max a szemébe röhögött volna, miközben egyből valami éles tárgy után nyúl, de Harry kedvéért bármire képes lett volna. A közelében olyan volt, mint akit hipnotizáltak.
-Rendben, akkor ha bementünk, akkor ideadod azt a pengét?-kérdezte Harry, mert remélte, hogy sikerült tényleg meggyőznie, de a másik most nem válaszolt, csak nagy szemekkel nézte az arcát, és arra próbált rájönni, hogy komolyan gondolta e.-Most ígérted meg... Akkor nem lesz rá szükséged...-próbálkozott tovább a göndör.
-Jó.-egyezett bele nagyot sóhajtva Louis.
-Ne aggódj, majd én segítek rendbe jönni.-simogatta meg a karját a másik.- Majd mindig együtt lemegyünk kajálni, hogy ne kelljen kihagynod a pánikrohamaid miatt, mert ott leszek veled, ha baj van, és ha kicsit megerősödtél, akkor esetleg elmehetünk futni, vagy valami. Vagy Niallel megtanítunk focizni is. Minden jó lesz, megígérem!-mosolyodott el Harry. Louis lassan felfogta a hallottakat, aztán hirtelen ölelte át a számára már lassan angyalnak titulált fiút, aki meglepődött de azonnal köré fonta a karjait.
-Mivel érdemeltelek ki?-suttogta.
-Azzal, hogy te nagyon jó ember vagy...tudom. A töredékét sem érdemelted annak amit kaptál, de mostmár minden rendben lesz.-simogatta meg a hátát Harry.
-Nem tudom, hogyan fogom tudni neked ezt valaha is meghálálni.
-Úgy, hogy nem csinálsz ilyen hülyeségeket... Rendben?-kérdezett vissza, és egy kicsit hátrébb mozdult Louistól, hogy láthassa az arcát. A fiú most már az örömtől szipogott, de közben hevesen bólogatott.-Na menjünk, és takarítsunk fel!-ragadta karon, és a szoba felé tolta. Út közben szereztek egy rongyot a takarítónőtől, aki mindenképpen segíteni akart, bármit is kell feltörölni, de nagy nehezen Harry meggyőzte, hogy meg tudják oldani ketten is.
-Add ide, majd megcsinálom.-kapta ki Louis a rongyot a göndör kezéből, aki hirtelen megszólalni se tudott.-Nem várhatom el, hogy ezt is te csináld, és nem is akarom... Már jól vagyok.-bizonygatta, és letérdelt a földre, hogy munkához láthasson.
-Biztos? Akkor itt hagyhatlak egy kicsit?-kérdezte, mire a kisebb felnézett, és csak bólintott egyet.-Jó, akkor mindjárt jövök.-azzal ki is sétált, de ügyelt arra, hogy az ajtót gondosan becsukja maga után. Azért mégsem lenne jó, ha valaki benézne, mert nem mindennapos, és bizalomgerjesztő látvány, ha egy amúgy is labilis idegállapotú srác vért súrol fel padlóról, még akkor sem, ha nem sokról van szó, jelen esetben csak pár foltról. Mikor befejezte, alaposan körülnézve, gyorsan kisurrant a mosdóba, hogy kiöblítse a rongyot, amíg van rá mód, ugyanis tudniillik a vér nehezen jön ki- és le bármiről. Mikor visszaért, és benyitott a szobába, egy pillanatra megállt benne az ütő, de hamar kapcsolt, és kifújta a levegőt, majd becsukta az ajtót.
-Ilyen gyorsan vissza is értél?-sétált beljebb, és az ablakba terítette a kicsavargatott anyagot.
-Igen, csak a kisboltba szaladtam ki, itt van majdnem szemben. Gyere ide!-paskolta meg az ágyát maga mellett Harry, majd megvárta míg a kisebb helyet foglal.-Tessék, idd ezt meg!-nyújtott át neki egy fél literes üveget.-Sok vért veszítettél, úgyhogy muszáj lesz egy kis külső segítség a szervezetednek. Sajnos bort nem adnak ki 18 év alattiaknak, úgyhogy be kell érnünk ezzel.-mosolyodott el.
-Nem is ihatok alkoholt a gyógyszerek miatt... Amúgy mi ez?
-Vitaminos víz... elvileg sokféle van benne, de lehet csak kamu. Egy próbát megér, legalább finom.-tartotta még mindig az üveget, mire Louis elvette tőle, és lecsavarta a tetejét.-Jó látni, hogy már jobb színben vagy. Hoztam müzliszeletet is, hogy legalább legyen valami a gyomrodban vacsoráig.-túrt a zsebébe, és a fiú ölébe ejtette a két csokit.
-Nem igazán szeretem...-húzta el a száját Lou.
-Nem kérdeztem... A "nem igazán", az nem azt jelenti, hogy rá se bírsz nézni, úgyhogy muszáj lesz megenned.-nézett rá Harry jelentőségteljesen, de Louis csak továbbra is húzta a száját.-Addig nem megyek el, míg el nem fogy legalább az egyik!
-Ez nem jó zsarolás, mert akkor persze, hogy nem eszem meg.-csúszott ki a kisebb száján, de azonnal meg is bánta, és a szája elé kapta a kezeit, miközben egyre jobban elvörösödve várt, hogy milyen reakciót vált ki a göndörből. Mikor az felnevetett rajta, lassan kifújta a levegőt, de még mindig csak nézte az arcát, és megpróbált rájönni, hogy mi olyan vicces ezen, de legalább nem vette sértőnek, tolakodónak stb. Vajon a göndör tudhatja, vagy egyáltalán sejtheti, hogy mit érez iránta, és azért reagált így?
-Lou, Lazíts már!-feszegette le a másik kezeit annak szájáról.-Nem kell minden második mondatod után ezt csinálnod. Nem kell előttem szégyenlősnek lenned semmilyen téren... Nekem bármit elmondhatsz... Rendben? Mondd ki nyugodtan amire gondolsz, nem fogom leharapni a fejedet.-mosolyodott el halványan, amit Louis is viszonzott alig láthatóan, de még mindig félt a továbbiaktól.-Lou.... Egyezzünk meg abban, hogy mindig őszinték leszünk egymással, és mindent elmondunk a másiknak, jó?-nézett  kérlelően a világoskék szemekbe, amik nagyon figyeltek rá, és látták, hogy valamit nagyon el akar még mondani neki, ezért kell ez a nagy körítés, így csak beleegyezően bólintott. Egyébként is, ő is ezt tartotta a legjobbnak, mert szüksége volt valakire, akiben megbízik, és bármi baja van, kisírhatja a vállán, ahogy eddig is tette. Nem akarta elveszíteni Harryt a hülyeségei miatt.-Jól van.-fogta a fiú arcát a 2 tenyere közé a göndör.-Tudnod kell, hogy én is ezt érzem amit te, ettől nem kell megijedned. Ha tehetném örökre itt maradnék, mert nem akarlak egyedül hagyni egy pillanatra sem, annyira féltelek.-mondta ki a világoskék szemekbe nézve. Louis teljesen meghatódott a hallottakra, és már a sírás fojtogatta, de nem akarta utat engedni a könnyeinek. Most nem. Harry tényleg szereti őt, még ha nem is olyan értelemben, ahogy ő a göndört, de száz százalékig mellette áll, és ez most legalább annyit jelentett számára.
Hirtelen gondolattól vezérelve Harry nyakába borult, és szorosan átölelte.
-Sajnálom, hogy elrontottam a délutáni programunkat.-suttogta.
-Semmi baj édes...-fonta köré a karjait a fiatalabb, és az egyik kezével Louis hajába túrt hátulról, ahogy az a vállán pihent.-Majd elmegyünk egy másik napon. Hosszú még a nyár, és még sok mindent szeretnék mutatni, de ma már későre jár. Szeretnéd, hogy itt aludjak?



A kirándulást végül egy héttel eltolták,
Mikor kiértek, Harry azonnal kidőlt a fűbe, szinte lendületből, amitől Louisnak összeugrott a gyomra. Azt hitte elesett, így mikor a göndör mosolyogva megfordult, és közölte, hogy megérkeztek, nagy kő esett le a szívéről.
-Hát nem csodálatos?!-tette a karjait a feje alá Harry, és kényelmesen elhelyezkedett.
-De. Gyönyörű, és tényleg nagyon nyugodtnak tűnik.
-Az is.
-Honnan tudtad, hogy ez itt van? Úgy értem először...
-Nem tudtam. Niallel egyszer unalmunkban erre bóklásztunk, és véletlenül ráakadtunk. Azóta elég sokszor voltunk itt. Soha nem láttam itt mást.-mesélte, Louis pedig csak bólogatott, jelezve, hogy értette és figyelt attól függetlenül, hogy ide-oda járkált, és körülnézett. Harry minden mozdulatát figyelemmel kísérte a szeme sarkából, mert addig volt nyugodt, míg látótávolságon belül tudta, nem mintha Louisnak akár csak egy másodpercre is eszébe jutott volna eltűnni.-Megnézed, hogy hideg e?-ült fel a göndör, mikor Louis leguggolt a kis csillogó vizű patak mellé. Csak bólintott egyet, és végigsimított a kristálytiszta vízen, aztán hátranézett Harryre. Nagyot dobbant a szíve, és ezzel együtt látványosan összerezzent, mert nem gondolta, hogy az említett csak alig másfél méterre lesz tőle. Egy másodperce még a tisztás túlsó felén lustálkodott, és onnan kiabált, így Louis hirtelen még azt is elfelejtette amit mondani akart.
-Mi az?-állt meg azonnal a göndör, és nagy szemekkel nézte a rémült arcot.
-S..semmi. Jó a víz.-mondta ki nagy nehezen Louis, és minél jobban kerülte a szemkontaktust.
-Nem akartalak megijeszteni...-guggolt le mellé a magasabb, és még mindig a másik arcát nézte, miközben a kezét a hátára simította.
-Cs-csak nem számítottam rá, hogy ilyen közel vagy.-rejtette az arcát Louis a két tenyerébe, hogy eltakarja hirtelen vörössé vált arcát. Annyira bízni szeretett volna Harryben, de közel sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt. Még csak 16 éves volt, de eme rövid idő alatt is annyi pofont kapott már az élettől, hogy ez érthető is volt, és ráadásul haragudott is magára amiért ilyen idióta módon képes beégetni magát még az előtt az egy ember előtt is, aki egyáltalán érdeklődik felőle, és gondoskodik róla. Két kezet érzett meg a csuklóin, amik gyengén jelezték, hogy vegye el a sajátjait az arca elől, de nem akart reagálni a szavak nélküli kérésre.
-Lou... Ne csináld már! Nincs miért szégyenkezned, már megbeszéltük.-mosolygott rá Harry, és kitartóan, de óvatosan húzta a másik kezét, míg az meg nem adta magát neki.-Olyan aranyos vagy...
-Én?-kerekedtek ki a szemei hitetlenül.
-Igen, te! Miért nem hiszed el, hogy csodálatos vagy?
-Mert te vagy az első és egyetlen akitől valaha hallottam.... ráadásul te is biztos csak azért mondod, mert ennyire szánalmas vagyok, és sajnálsz...
-Most miért mondod ezt?-biggyesztette le az ajkait szomorúan a göndör. Tényleg nagyon fájtak neki a fiú szavai, mert ő akár az életét adta volna érte, de megpróbált erős maradni.-Én azért mondtam, mert így gondolom! Hosszú idő óta te vagy a legértelmesebb, és leghelyesebb srác akivel beszélgettem.-csúszott ki a száján, de már mindegy volt. Igazából nem is bánta, mert nem akarata elveszíteni az egyik legjobb barátját, aki ráadásul nem is volt közömbös számára.-Én nagyon élvezem a társaságodat, bárki bármit mondjon.-mosolyodott el újra magabiztosan, és magához ölelte a kisebbet, akinek most is mindennél jobban estek a kedves szavak.
-Én is szeretek veled lenni.-simult a védelmező karokba, és szívesen folytatta volna még a mondatot, de ami következett volna, azt még magának sem merte igazán bevallani, a göndör szemébe mondani pedig valószínűleg sohasem lesz képes.
-Nincs kedved belemenni a vízbe?-súgta a fülébe Harry pár perc meghitt csend után, és elszakadt tőle, hogy lássa az arcát.
-Nem akarok vizes lenni.-válaszolta az idősebb a pulcsija ujjának a szélét gyűrögetve, pedig legszívesebben már ugrott is volna a frissítőbe, de valami visszatartotta. Maga sem tudta, hogy mi, talán csak nem akarta még jobban beégetni magát, ha valami balul sül el.
-Rövid nadrág van rajtad, a víz meg max térdig ér. Esetleg a széle lesz vizes, de meleg van, megszárad.-állt fel a göndör és smaragd szemeivel szinte megbabonázta Louist.-Naa..gyere!-rúgta le a cipőjét, és elindult a patakba befelé. Tett pár lépést aztán kérlelően fordult vissza a még mindig egy helyben ácsorgó fiúhoz, és kinyújtotta a karját. Louis egy darabig habozott aztán lehajolt, ő is lehúzta a cipőit, majd megfogta a felé nyújtott kezet, és lassan elindult.
-Na?-mosolygott rá a göndör.
-Így mégis nagyon hidegnek tűnik.-ismerte be Louis, és meg is borzongott, nagyobb mosolyt csalva Harry arcára.
-Majd megszokod. Feltétlenül szükséges az a pulcsi?
-Nincs alatta semmi...-válaszolta az idősebb, mikor mellé ért. Esze ágában sem volt félmeztelenre vetkőzni.
-És? Itt nem lát senki.-kapta le a sajátját Harry, kihajította a partra, és újra Loura nézett, de ő csak megrázta a fejét, és egyszerűen felgyűrte az ujját a sajátjának. Érezte, hogy megint pirul az arca, és nem mert felnézni az immár póló nélkül álldogáló göndörre. Kezdte úgy érezni magát, mint egy tizenéves kislány, aki életében először szerelmes, és bár ezzel nem is nagyon hibázott mellé, persze a kislány részt kivéve, de legszívesebben a föld alá bújt volna el.-Oké, nem erőltetek semmit, de legalább akkor vedd át az én pólómat. Az legalább vékonyabb, és eleve rövid az ujja.-ajánlotta fel, mire Louis félre nyelt, és majdnem megfulladt a saját nyálában, bár elég diszkréten sikerült a dolog, mert a másik ebből semmit nem vett észre.-Nem nézek oda míg átveszed, ha zavar.-fejezte be a feleslegesnek hitt győzködést, de ekkor Louis bólintott egyet, és elindult a part felé. Harrynek egy hatalmas, őszinte mosoly terült szét az arcán, és ígéretéhez híven hátat fordított, pedig nagyon is szerette volna végignézni amint a másik átöltözik. A kisebb még visszafordult egy utolsó pillantást vetni a göndörre, hogy betartja e az ígéretét, és mikor meggyőződött róla, hogy igen, lekapta a pulcsiját, és felemelte a földről a sima, szürke pólót majd a helyére ejtette a sajátját. "Harry illata" van... Emelte az arcához, és nagyot szippantott bele.
-Kész vagy?-türelmetlenkedett Harry. Már nagyon látni akarta.
-Öö... Mindjárt..-kapott észbe és kibogozta a ruhadarabot, majd gyorsan belebújt.-Most már igen.-nézett végig magán, és a másik is megfordult. Mikor meglátta egy pillanatra benntartott a levegőt, és ha akarta volna, sem tudta volna levenni róla a szemét. Louisra nagy volt a felső... nagyon nagy. Az alja több mint a combja közepéig lógott, így a nadrágja is alig látszott ki alóla, az ujja majdnem a könyökéig, a nyaka kivágása egészen láttatni engedte kulcscsontjait, vékony alakja pedig szinte teljesen eltűnt benne. -Na?-kérdezte Louis félénken, a göndört pedig nem sok választotta el attól, hogy hangosan felnyögjön, vagy odarohanjon, és csókokkal halmozza el a kisebb minden testrészét, de nem tehette, pedig nagyon szerelmes volt.-Tudtam, hogy nem kellene...-hajtotta le a fejét Louis szomorúan, és ez rántotta vissza Harryt a valóságba.
-Mit, hogy nem???-nyögte ki az értelmetlen választ.-Cs..Csak keresem a szavakat... Wow...-mondta elismerően.-Eszméletlenül nézel ki.-nyögte ki végül, mert nem talált kifejezőbb szavakat, és végigkísérte a másik összes apró mozdulatát, ahogy az belépett a patakba.-Gyere, találtam valamit, ami tetszeni fog.-mosolyodott el újra, és megvárta, míg Louis mellé ér, majd átkarolta a derekát. Nem tudta miért tette, de annyira automatikus volt számára a mozdulat, hogy csak akkor döbbent le maga is a dolgon, mikor Louis nagy szemekkel, alig pár centiméterről vizslatta az arcát, és teljesen meglepett volt. Nem szólt egy szót sem, sőt meg sem mozdult, csak várt. Mindkettejüket egyformán lepte meg a szokatlan érintés, de egy rövid, kínos pillanat után Louis közelebb dőlt, egyenesen a biztonságot adó test oldalához simult, és halványan elmosolyodott, ezzel levéve a fiú vállairól az imént keletkezett mázsás súlyt. Nem rémült meg, csak egyszerűen a karjaiba dőlt, és rábízta magát, mintha teljesen természetes lenne, akár csak az, ahogy ő magához rántotta fél perce.-Nézd csak! Milyen szép.-hajolt le, és kiemelte a vízből azt, amiért odahívta Louist. Egy fél kagylóhéj volt.
-Ezt jó messziről sodorhatta ide a víz.-állapította meg a kisebb, mikor Harry a kezébe adta.-Csillog a belseje.-tartotta a göndör orra elé, mint egy kisgyerek aki először lát ilyet. A fiatalabb csak csendben nézte, hogy a másik egy ilyen apróságnak is mennyire tud örülni, és ez felmelegítette a szívét.
Később ő már a parton üldögélve figyelte, ahogy Lou fel-le mászkált a patakban, és hol a kavicsokat, hol az apró halacskákat tanulmányozta, néha-néha ellenőrizve, hogy a göndör még ott ül e a helyén. Ilyenkor csak egymásra mosolyogtak, de nem szóltak semmit, mert nem volt rá szükség. A szél kellemesen lengedezett, a madarak folyamatosan csicseregtek, Louis pedig élvezte a nyugodt perceket.  Annyira ártatlan volt, és annyira gyönyörű. Most először tényleg boldognak, és felszabadultnak látszott, mintha újra kisgyerekké vált volna, aki most büntetlenül felfedezhet bármit, és mintha minden gondját, és emlékét messze fújta volna a szél, Harry pedig őszintén kívánta, hogy bár tényleg így lenne. Imádta, mikor a kisebb elmosolyodott, és legszívesebben minden pillanatot megörökített volna, de tudván, hogy ahhoz Louis nem járulna hozzá, inkább csak minden apró részletet alaposan az eszébe vésett.
Kitudja mennyi idő telt így el, mikor Lou kisétált a partra, és Harry felé vette az irányt, hogy egy kicsit lepihenjen.
-Nem vagy éhes?-kérdezte a göndör figyelmesen, és a hátizsákjába túrt, de a másik csak szokásához híven megrázta a fejét.-Gondolhattam volna... Te sose vagy éhes, utána meg egyszer csak eltűnsz itt nekem úgy lefogysz. Na, ülj csak le!-mosolygott, de közben ellentmondást nem tűrően intett a fejével a fiúnak, aki azonnal helyet foglalt mellette törökülésben. A göndör már nyomta is a kezébe a fóliából félig kicsomagolt sonkás szendvicset.-Legalább a felét edd meg.-kérte, és nézte ahogy Louis jóízűen beleharap.
-Na ugye!-csapott a térdére felkiáltva pár perccel később, és gondolatban vállon veregette magát, mikor a fiú csak az üres fóliagombócot dobta vissza a táskába. Még hogy nem volt éhes...-Jól laktál?
-Abban biztos lehetsz...-tette a kezét a hasára a srác.
-Jól van, akkor igyál is rá, nehogy utána bajod legyen tőle.-nyújtotta át neki a másfél literes üveget, amiből csak annyi hiányzott amit ő ivott nemrég. Louis megköszönte, majd lecsavarta a tetejét és jól meghúzta a hidegvizes üveget, ami tökéletesen felfrissítette.
-Olyan jó nézni ahogy eszel, hogy tisztára még én is megint megéhezek.-szólalt meg csillogó szemekkel nézve, ahogy a göndör a harmadik szendvicset bontja fel.
-Van még, ne aggódj.-húzta közelebb magához a táskát, és megint belenézett.
-Nem, nem kérek... tele vagyok.-utasította el, és amint rátekerte a kupakot az üvegre, hátradőlt a selymes fűbe.-Imádom a madarak csiripelését hallgatni.-jelentette ki, és a kezeit kényelmesen a feje alá igazította.
-Én is.-válaszolta a göndör, és ezzel annyiba is maradt a beszélgetés. Csend telepedett közéjük, és bár azért, mert hirtelen egyikőjük sem tudott mit mondni, mégsem volt kínos, inkább békés, meghitt.
A délután gyorsan telt, de Louis élete legjobb napjaként zárta a tudatába ezt a napot, attól függetlenül, hogy a reggele nem indult zökkenőmentesen. Muszáj volt lemennie az orvosiba, mert Miss White szerint ideje volt a kontrollnak, amivel alapvetően semmi baj nem lett volna, de másik doktor helyettesítette a már jól ismertet. Egy teljesen idegen, és magas férfi, fekete hajjal, sötét szemekkel, és szigorú beszédstílussal, akivel ezért Louis számára igencsak felkavaró volt a találkozás. Ráadásul eléggé felbosszantotta az is, hogy a saját nevelője nem figyelmeztette, vagy mutatta be őket egymásnak mielőtt a férfi gondjaira bízza, pedig tudta jól, hogy neki nem csettintésre megy az ismerkedés, főleg nem egy ilyen ijesztő fazonnal. Miután Harry megnyugtatta, és elmagyarázta, hogy több mint 600 gyerekhez, akiknek a 70 százaléka 10 év alatti, nagyon kevés felnőtt van. Alkalmazott jó pár van, de nevelő csak 5-6, így mindenkinek ezer felé kell szakadnia minden percben, és nem tarthat mindenki mindent a fejében. Persze ez nem mentség, de gondolván, hogy egy majdnem 17 éves fiú el tudja látni magát kellőképpen, inkább a kicsikre koncentrálnak. Még így is nagy szerencséjük van, mert Harry szavaival élve:"Ez a hely a többi árvaházhoz képest egy kibaszott palota."
De ez már csak egy ködös emlék volt már, mert most az volt a legfontosabb, hogy felejthetetlenné tegyenek minden percet egymás számára. Lepkére vadásztak, virágot szedtek, amiből aztán Harry neki állt koszorút csinálni, majd mikor végzett gondolkodás nélkül Louis fejére tette, és közben nagyokat nevettek, ahogy össze-vissza kergették egymást hol ezért, hol azért. A göndört nagyon meglepte, és nagyon örült is neki, hogy a kisebbnek milyen jó humorérzéke van, mikor kellőképp feloldódott, aztán már gond nélkül ment a hülyéskedés is.
-Ki vagyok... Végem van..-fújtatott a gödör, és megint a fűben talált kényelmes pihenőhelyre. Louis nem sokáig gondolkozott, ő is helyet foglalt, majd hátradőlt a fejét a másik hasára téve. Harry nagyot sóhajtott, aztán a közelebb lévő keze a fiú mellkasára kúszott, és óvatosan simogatni kezdte azt. A kisebb azonnal érezte, hogy pillanatok alatt ellazul, és még valami mást is kezdett érezni, de nem mert neki komolyabb figyelmet fordítani. Csak felhúzta a lábait, és magában hálálkodott, hogy annyira nagy rá a kölcsön kapott felső. Egy ideig nézegették a felhőket, és azon veszekedtek, melyiknek milyen alakja van, de Harry egyre jobban csak sóhajtozott.
-Na, ki vele!-fordította el a fejét Lou, hogy láthassa a gyönyörű arcot.
-Nincs semmi.-válaszolta halkan, és a fiú haja közé túrt óvatosan, majd a selymes tincseivel kezdett játszani.
-De érzem, hogy van... Megbeszéltük, hogy mindent elmondunk egymásnak. Bennem megbízhatsz!-emelte fel a fejét Louis, ezzel kihúzva a haját a másik ujjai közül de most fontosabb volt, hogy minél jobban lássa az arcát, ezért felkönyökölt.
-Jajj Lou.. Nehogy félre értsd, én az életemet is rád bíznám annyira bízok benned.-lökte fel magát ülő helyzetbe, ezért a kisebb is így tett.-Pont ezért olyan nehéz kimondanom azt amin hetek óta gondolkozok. Nem így akartam, de most így alakult.-mondta, Louisnak pedig összeugrott a gyomra. Minden lehetőség egy másodperc alatt futott át az agyán de egyik sem volt valami kecsegtető.-Hogy is kezdjem? Imádok veled lenni, és nagyon élvezem a társaságodat.-kezdett bele.-Hihetetlen, hogy én vagyok az egyetlen akinek megmutattad ezt az oldaladat, azt a Louist akit megismerhettem, és ezt nagyon köszönöm neked. Mikor először megláttalak, azt hittem csak viccelnek azzal, hogy idehoztak az árvaházba. Először féltem tőled, ahogy mindenki más is, mert annyira különböztél tőlünk, de lassan megismertelek, és rengeteg dolgot megtudtam rólad, most pedig te vagy az egyik legjobb barátom... Nagyon hosszú, és göröngyös utat tettünk meg idáig, de egy pillanatát sem bántam meg...-halkult el, és várt egy kicsit, majd felpillantott Louisra, aki figyelmesen hallgatta. Látszott rajta, hogy nagyon dolgozik az agya azon, hogy Harry mit is akar ezzel mondani, de nem jutott semmire.
-Miért mondod most ezt nekem?-kérdezte félénken. Egy kicsit olyan volt, mintha a göndör búcsúzna, de nem akarta elhinni, csak várt a folytatásra.
-Mert tudom, hogy milyen úton jutottál el eddig, és én is sokat változtam, mióta ismerlek. És mert lehet, hogy most végleg elvágom magam előtted, de tudnod kell valamit. Szerelmes vagyok beléd!-mondta ki érzéki, mély hangon, miközben mélyen, és őszintén a kékekbe nézett. Louisnak megremegett a gyomra, és hirtelen szédülni kezdett. Nem tudta, hogy jól hallotta e, de szerette volna elhinni, hogy igen. Mikor Harry lassan közelebb hajolt, valahogy minden egyszerre tisztult ki, és homályosodott el körülötte, nem látott mást, csak a gyönyörű arcot ami felé közeledett. Teljesen megbénult, és még ha akart volna se tudott volna ellenkezni. Mikor a másik nem húzódott el, Harry kicsit felbátorodva hajolt rá a formás ajkakra, és olyan óvatosan érintette őket, mintha csak egy pillangó szállt volna rájuk. A kisebbnek ez volt élete első csókja, és ötlete sem volt mit kéne csinálnia, de nem is foglalkozott vele, csak bizonytalanul követte a göndör ajkait, ahogy lassan masszírozták az övéit, miközben a többi pillangó majd szét szaggatta a gyomrát. Tényleg szereti! Harry szerelmes...belé...
 Életében először érezte, hogy igazán tartozik valakihez, valamint hogy teljes biztonságban van, és a kettő kombinációja, számára mindennél többet ért. Ő is szerette Harryt, de sosem merte volna bevallani neki, hogy többet érez barátságnál, pedig nagyon is több volt, csak attól félt, hogy a fiú megundorodna tőle. Most viszont minden kétsége szertefoszlott, és átadta magát a pillanatnak.
 Neki a göndör volt a fény az életében. Egy mentőangyal, aki semmiből bukkant fel, és feltárta azt az utat amit magától sosem tudott volna felfedezni, és ezért végtelenül hálás volt neki. Az érzés, ahogy Harry nyelve végigsimított az alsó ajkán bejutást kérve, majd elnyitott ajkai közé siklott, maga volt a mennyország. Olyan volt, mintha hazatalált volna.


*20 évvel később*
-Megjöttünk!-kiáltotta el magát Harry, az ölében a mosolygós kis Darcyval, aztán bezárta az ajtót.
A kislánynak gyönyörű hosszú, hullámos, szőke haja volt, és hatalmas csillogó kék szemei, amiket még jobban kihangsúlyozott csodaszép arca. Mindössze 5 éves volt, de már most kész hölgy, és ráadásul az eszéért is biztos nem csak egyszer állt sorba.
-Apa!-kiabált ő is vékonyka hangján, mire Louis mosolyogva kisétált a konyhából egyenesen hozzájuk.
-Szia életem!-üdvözölte a göndör egy nagy szájra puszival a barátját, akivel azóta is együtt él, Londontól nem messze, Darcyt pedig úgy 3 éve fogadták örökbe.
-Sziasztok! Milyen volt az ovi csillagom?- vette át az ölébe a kislányt, de szinte egyáltalán nem távolodott el Harrytől. Darcy mosolyogva megmutatta neki a kezében tartott papírt, és belekezdett az élménybeszámolóba.
-Rajzoltam pónit, meg elmentünk sétálni, és az óvónéni még verset is tanított.-újságolta mosolyogva.
-Mutasd, had nézzem! Hű... Ez nagyon szép lett!-vette el a férfi a lapot a szélesen mosolygó gyerektől, és megpróbálta kilátni az említett lovat a firkálásból kevés sikerrel.-Igazi művész lesz belőled.-puszilta arcon a gyereket mosolyogva.-Ez mi?-nézett le a kis szoknya alól kibukkanó térdén lévő lilás foltra.
-Fogócskáztam Lucyval és elestem.
-Tényleg? És nem fáj?-simította meg óvatosan, mire a lány határozottan megrázta fürtös fejecskéjét, és még egy kicsit kuncogott is.
-Apa?! Később kimegyünk a játszótérre?-kérdezte nagy szemekkel, és egy pillanatra hátra fordult Harryhez, de aztán meggondolta magát, és megint Louisra figyelt.
-Ebéd után lehet róla szó.-szólalt meg a göndör a háta mögött, pedig a kérdés most így már egyértelműen nem neki szólt, de meg akarta kímélni Louist.
-De én azt akarom, hogy most apa vigyen ki.-nyígta a kislány. Lou tudta, hogy nem kerülheti el örökre ezt a kérést, hiába, hogy Darcy mindig megértette a dolgot, de azt nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz újra és újra elutasítania. Összeszorult a torka, és néhány másodpercig kibámult az ablakon az utcára, ahol az emberek folyamatosan jöttek-mentek, és erősen mérlegelt, de aztán visszafordult fogadott kislányához, és lesütötte kék szemeit.
-Sajnálom kicsim....